Toffeeblog

Gyémánt került a Goodison Parkba

2013. július 11. - Latz von W.

GD.jpgAz Everton szerdán újabb játékos érkezését jelentette be a hivatalos weboldalán, miután eldőlt, hogy a Barcelona ifjú sztárpalántája, Gerard Deulofeu 2014 nyaráig a Kékeket erősíti majd kölcsönben.

Az új szerzemény szerződtetésének érdekessége, hogy ő lett a nyáron kinevezett Roberto Martínez első nem ex-wiganes igazolása. Az Evertonnak ezzel együtt komoly versengést kellett vívnia Deulofeu-ért, mivel a 19 éves spanyol támadót a Tottenham is hívta volna. Sajtóhírek szerint végül az győzte meg a fiatal játékost, hogy az Evertont egy honfitársa irányítja.

Deulofeu kilenc éves korában, 2003-ban csatlakozott a Barcelona korosztályos csapatához, első profi meccsét pedig 2011-ben, mindössze 15 esztendősen játszhatta a katalánok B-csapatában.

Néhány hónappal a bemutatkozást követően már a felnőttekkel is játszhatott, igaz, Pep Guardiola akkor még csak egy barátságos mérkőzésre cserélte be.

A hivatalosan már a Barcelona felnőtt csapatához tartozó Deulofeu a több játéklehetőség reményében választotta az Evertont, hiszen Neymar érkezése miatt valószínűleg nem túl sokszor léphetett volna pályára a soron következő szezonban.

Martínez szerint Deulofeu személyében egy igazi gyémántot sikerült leigazolnia az Evertonnak.

„Gerard a spanyol labdarúgás egyik gyémántja. A srác hihetetlen tehetséggel rendelkezik. Nagy öröm számomra, hogy az Evertont választotta karrierje következő lépéseként” – mondta a spanyol mester.

„Gerardnak minden képessége megvan ahhoz, hogy világklasszis játékos válhasson belőle, az Everton pedig ideális állomást jelenthet számára az ahhoz vezető úton. Pontosan a Goodison Parkban meglévő türelemre, barátságosságra és megértésre van szüksége, hogy kiaknázhassa a magában rejlő tehetséget.”

„Tudatában vagyunk annak, hogy számos európai elitklub próbálta őt leigazolni. Fantasztikus hír, hogy végül bennünket választott” – árulta el a menedzser.

Az Everton tájékoztatása szerint Deulofeu-nak hosszabb nyári szünetet adtak a spanyolok számára nemrégiben befejeződött U20-as világbajnokságot követően, de hamarosan ő is elkezdi majd a felkészülést a következő szezonra.

A bejegyzés trackback címe:

https://everton.blog.hu/api/trackback/id/tr628307030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

338223 2013.07.12. 16:26:58

Ügyes a srác, bár azt azért megjegyezném, hogy a videóban szereplő védelmek ellen még Hibbert is rúgdosná a gólokat :)

338468 2013.07.12. 17:35:22

[Tim_Cahill](#1462055): Hát igen, a spanyol Segunda azért közel sem egy Premier League :D Mindenesetre nagyon várom már a bemutatkozását. Egész technikás támadóformáció van kialakulóban vele, Mirallasszal, Pienaarral és Konéval. Kíváncsi leszek, mit hoz ki belőlük Martínez.
süti beállítások módosítása