A 229. Mersey-parti derbire úgy fogunk visszaemlékezni, mint a napra, melyen a Kékek megszakították minden kapcsolatukat a gyönyörű játékkal, ami helyett egy brutálisan egyszerű terv szerint rendezkedtek be, azonban ezt egyáltalán nem bánták meg.
A Liverpool közel 80 százalékos labdabirtoklási aránnyal rendelkezett a meccsen, viszont a máskülönben félelmetes támadósoruk csak három kaput eltaláló lövést tudhatott magáénak, így minden a mérkőzést megelőző várakozás ellenére, melyek szerint ebből könnyen krikett-eredmény lehetett volna, ugyanúgy végeztek, mint az Everton – egy góllal és egy ponttal.
Lassan kijelenthető, Sam Allardyce az Anfield réme. Vagy ahogy Phil Kirkbride, a Liverpool Echo újságírója fogalmazott viccesen: a Vörösök egymást követő harmadik szezonjukban is jól meg lettek „ellerdájszolva” (well and truly Allardyced).
Az Everton – amint tették azt az elmúlt két évben Allardyce korábbi csapatai, a Sunderland és a Crystal Palace is a Stanley Park déli felén – vissza tudott jönni 1:0-ás hátrányból a meccsbe, pedig nem sok minden utalt erre.
„Fantasztikus pont számunkra” – mondta Wayne Rooney, aki egy véleményes büntetőből szerzett gólnak köszönhetően életében először volt eredményes Mersey-parti derbin és akinek a passzából léphetett ki Dominic Calvert-Lewin Dejan Lovrennel a nyakán a szóban forgó szituáció előtt.
Hogy jogos volt-e a tizenegyes? Big Sammel értek egyet a kérdésben.
„Büntető volt. A tizenhatoson belül nem teszed a kezedet egy támadóra. Elismerésem a sporinak, amiért megadta az Anfielden – hallottam az erről szóló statisztikánkról” – nyilatkozta menedzserünk, utalva egy döbbenetes tényre.
Mielőtt vasárnap este Wayne Rooney odaállhatott a mészpont elé az Anfield Roadon, utoljára 1988 (!) decemberében ítéltek tizenegyest az Everton javára a Liverpool otthonában. Azt a büntetőt egyébként Wayne Clarke ugyanúgy értékesítette, ahogy ma Rooney. Még meghökkentőbb adat, hogy a mostanit megelőző legutóbbi 65 idegenbeli derbin, tehát 1937 óta (!) ez a fentebb említett eset volt az egyetlen (!) javunkra befújt büntető.
És akkor egyes poolosoknak még van pofájuk hőbörögni, meg egy talán könnyű szívvel megadott tizenegyesre, nem pedig Klopp befuccsolt rotációjára vagy a saját katasztrofális helyzetkihasználásukra fogni a pontvesztést...
„Úgy hiszem, az evertonisták ma boldogabbak lesznek, mint a liverpudlik. Egy jó pont idegenből, ami az elmúlt hetekben felállított sorozatunkat is életben tartotta. Nagy pont!” – ezek már ismét Rooney szavai, amelyeket maximálisan osztok.
Kétségkívül hatalmas adag lelkifröccs volt ez a döntetlen a mély letargiából lassacskán talán végleg kigyógyuló szurkolótábornak is. Én személy szerint minden kezdeti kétkedésemet félretéve most valóban elkezdtem hinni Allardyce-ban és az Evertonban.
Figyelemre méltó, ahogyan három-négy mérkőzés alatt a teljesen reménytelen, szétesett brigád átalakult egy jól szervezett, egységes csapattá.
Persze sok még így is a tennivaló, de mindenképp jó látni a fejlődést.
