Február 27-én, az esti órákban szomorúan vehettük tudomásul, hogy rövid betegséget követően, alig egy hónappal a 80. születésnapja után eltávozott az élők sorából a Golden Vision becenévvel illetett Alex Young, az Everton és a Hearts legendás skót labdarúgója.
Alex Youngot, az Everton történetének egyik legnagyobbra becsült játékosát szülőföldjén, a skóciai Edinburgh egyik kórházában érte a halál. Abban a városban, ahol legalább annyira tisztelték, mint Liverpoolban. Young a helyi Heart of Midlothian csapatában kezdte profi pályafutását, ahol 1955 és 1961 között összesen 194 mérkőzésen lépett pályára és 103 gólt szerzett. Két bajnoki címet és egy skót kupát nyert vele a Hearts, mielőtt 1960 novemberében csapattársával, George Thomsonnal együtt 55 ezer fontért eladták az Evertonnak. Young – aki karrierje elején még szénbányászként dolgozott, visszavonulása után pedig egy kárpitosboltot üzemeltetett – az akkori időben igen busásnak számító kétezer fontos aláírási pénzt kapott.
Tovább
Magabiztosnak mondható 2:0-ás győzelmet arattunk a több régi ismerősünket is a soraiban tudó, David Moyes irányította Sunderland felett a Premier League 26. fordulójában.
Az Everton ezzel kilenc mérkőzésesre nyújtotta veretlenségi szériáját a bajnokságban. Az egyéni teljesítmények közül kiemelendő, hogy Idrissa Gana Gueye egy pazar kapáslövéssel megszerezte első gólját a klubban, Rom pedig egy fontos mérföldkőhöz érkezett.
Tovább
433 mérkőzés. 383 gól. 60 bajnoki gól egy szezonban. 37 mesterhármas. 5 jelentős trófea.
Dixie Dean, minden idők egyik legnagyszerűbb gólvágója, klubunk történelmének legjobbja ezen a napon született 1907-ben. Isten áldja, emlékét örökké megőrizzük!
Tovább
Vasárnap este a Büntető Magazin vendége voltam, ahol az általam szerkesztett blogokról, kedvenc klubjaimról, valamint egyéb labdarúgáson belüli érdeklődési köreimről beszélgettem.
Az Everton mellett szót ejtettünk a portugál bajnokságról és a válogatottról, valamint a másik hozzám igen közel álló klubról, a Boavistáról, sőt még Saint Vincent és a Grenadine-szigetek labdarúgásáról is. Aki lemaradt, most visszahallgathatja.
Tovább
Szurkolótársak!
Mint az bizonyára feltűnt mindenkinek, az oldal az utóbbi hetekben parkolópályára lett állítva. Ez főleg az augusztus közepén megváltozott munkakörülményeimnek tudható be, aminek részleteivel nem fárasztanálak titeket, legyen annyi elég, hogy egyelőre komoly problémáim vannak a szokatlan munkaidőm és a szabadidős tevékenységeim összehangolásával. Egyedüli adminként most azt tudom megígérni, hogy a jövőben ritkábban, cserébe viszont nagyobb hangvételű írásokkal fogok jelentkezni a blogon, a facebookos frissítéseket pedig lepasszolom majd egy vállalkozókedvű partnernek. Akinek esetleg volna kedve ebben a segítségemre lenni, az jelezze kommentben, e-mailben, vagy akár privát üzenetben! Ami twitter-fiókunkat illeti, annak használatát a csekély érdeklődés miatt ideiglenesen felfüggesztjük. Megértéseteket köszönöm.
Ronald Koeman az új szezon előtti utolsó sajtótájékoztatóján beszélt Ashley Williamsről, az átigazolási találgatásokról, a csapat erőnlétéről és a Tottenham Hotspur elleni idénynyitóról majd hiányzókról.
„Szükségünk volt egy új védőre, Ashley pedig tapasztalatot és vezetői képességet hozott magával, jól ismeri a Premier League-et.”
„Nem kommentálom a pletykákat. Tárgyalunk a vezetőséggel és Steve Walshsal, még három vagy négy játékost szeretnénk.”
Tovább