Az Evertonnak legutóbb az 1985/86-os szezonban sikerült a bajnokságban oda-vissza vernie a Liverpoolt. Az akkori két mérkőzés között, 1985 decemberében született meg Kirkbyben egy bizonyos Leighton John Baines. Egy negyed századdal később a kiskorában még a Liverpoolnak drukkoló srác pont a városi rivális kékek mezében próbálta meg csapattársaival együtt véghezvinni ugyanezt a bravúrt.

Nem sikerült nekik. Pedig nem volt reménytelen a helyzetük. Igaz, hogy Jagielka sérülés miatt hiányzott a védelemből, a londoni csapatokkal tárgyaló Pienaart (valószínűleg a Tottenhamben vagy a Chelseaben fog órákon belül kikötni a dél-afrikai) pedig nem nevezte a derbire Moyes, de amíg az Everton játéka az elmúlt hónapban határozottan javuló formát mutatott (hiába, lassan itt a tavasz, amikor hagyományosan jobban szerepel a csapatunk), addig a Liverpool éppen ellenkező utat járt be, és még a legendás Kenny Dalglish érkezése után sem kezdtek el felfelé kapaszkodni a tabellán.

Ezt a derbit viszont jobban kezdték a vörösök, az első félidőben inkább ők veszélyeztettek. Először Torres szerezhetett volna gólt egy fantasztikus szóló után, ám a spanyol csatár nagy helyzetben a kapufát találta el. Aztán Howard két hatalmas védése után harmadik próbálkozásra Raul Meireles révén a hazaiak meg is szerezték a vezetést a 29. percben. Nem sokkal ezután megint Howardnak kellett bravúrral hárítania, utána pedig teljesen jogosan üvölthette le védői fejét az amerikai kapus.

A második félidőben villámrajtot vettünk: 46 másodperccel a középkezdés után Sylvain Distin fejelte be az egyenlítő gólt, Jermaine Beckford 52. percben szerzett közeli találatát követően pedig már 1:2 állt az eredményjelző táblán. Egy teljesen más Evertont láthattunk ekkor a pályán. Mintha a szünetben kicserélték volna a csapatot, átvettük az irányítást. Egészen a 68. percig, amikor Howard a büntetőterületen belül elsodorta Maxi Rodríguezt. El kell ismerni, jogos büntetőt adtak meg a Poolnak. Dirk Kuyt belőtte a tizenegyest, ezzel 2:2-re alakítva az eredményt. Moyes ekkor valószínűleg úgy gondolta, hogy jobb a biztos egy pont, mint a bizonytalan három, a nullánál meg pláne, mert láthatóan defenzívebb taktikára váltottunk. Frissítettünk csatárposzton, James Vaughan jött Beckford helyett, Leon Osmant a védekező középpályás Rodwell váltotta, Anichebe pedig visszahúzódott Osman helyére, a balszélre. Én mondjuk jobban örültem volna, ha továbbra is vállaljuk a támadófocit, akkor lett volna csak igazán izgalmas a végjáték, ám elnézve a hajrá Pool-fölényét, azt kell mondjam, hogy tulajdonképpen mégiscsak a mesternek volt igaza.

Összességében kicsit csalódott vagyok amiatt, hogy nem sikerült elhoznunk mindhárom pontot, arról már nem is beszélve, hogy a találkozó színvonala sem igazán idézte a régi nagy derbikét. A két gárda hű képet mutatott arról, miért is található minkét csapat 26-26 ponttal a tabella alsó felében, mindössze négy pontnyira a kiesőzónától.