Toffeeblog

Van egy gyémántunk, úgy hívják: Ross Barkley

2017. április 05. - Latz von W.

hi-res-ross_cropped.jpg

2017-ben mutatott, az őszihez képest szemlátomást és statisztikákkal is igazolhatóan jobb formája ellenére is rengeteg kritikát kap mostanában Ross Barkley. Igen, tavaly még én is az év egyik citromdíjasának jelöltem, annyira saját képességein alul játszott. Igen, a Mersey-parti derbiken elborult az agya és egyébként is hajlamos arra, hogy elvigye a hév. De!

Amint arra Daniel Alston, az Everton egyik közösségimédia-felelőse nagyon okosan rávilágított a Twitteren, tartsuk szem előtt: a srác 14 éves koráig középhátvéd volt és 18 évesen kezdett el támadó középpályást játszani. Most 23 éves, de már hat esztendeje a felnőtt csapat tagja. Még mindig tanul és fejlődik. Ne gondoljuk, hogy ennél nem lesz többre képes.

Coleman eltörte a lábát, hosszú kényszerpihenő előtt áll

js115251978.jpg

Kitartást és mielőbbi felépülést kívánunk az Írország–Wales vb-selejtező mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett Séamus Colemannek!

Neil Taylor kemény belépője után két helyen is eltört védőnk jobb lába, gyógyulása előreláthatólag fél évbe telik majd, vagyis a mostani szezon hátralévő részét és valószínűleg a következő elejét is kihagyni kényszerül.

„Mindenki szereti Séamust, ezért szomorú őt ilyen helyzetben látni. Biztos vagyok benne, hogy erősebben fog visszatérni” – nyilatkozta Shane Long, aki elmondása szerint a pályán is ezzel próbálta vigasztalni a szörnyű kínokat átélő csapattársát. Reméljük, igaza lesz.

Nincs többé arany látomás: elhunyt Alex Young

alex-young.jpg

Február 27-én, az esti órákban szomorúan vehettük tudomásul, hogy rövid betegséget követően, alig egy hónappal a 80. születésnapja után eltávozott az élők sorából a Golden Vision becenévvel illetett Alex Young, az Everton és a Hearts legendás skót labdarúgója.

Alex Youngot, az Everton történetének egyik legnagyobbra becsült játékosát szülőföldjén, a skóciai Edinburgh egyik kórházában érte a halál. Abban a városban, ahol legalább annyira tisztelték, mint Liverpoolban. Young a helyi Heart of Midlothian csapatában kezdte profi pályafutását, ahol 1955 és 1961 között összesen 194 mérkőzésen lépett pályára és 103 gólt szerzett. Két bajnoki címet és egy skót kupát nyert vele a Hearts, mielőtt 1960 novemberében csapattársával, George Thomsonnal együtt 55 ezer fontért eladták az Evertonnak. Young – aki karrierje elején még szénbányászként dolgozott, visszavonulása után pedig egy kárpitosboltot üzemeltetett – az akkori időben igen busásnak számító kétezer fontos aláírási pénzt kapott.

Tovább

Lukaku rekordot állított be a Sunderland ellen

c5hp5kdwqaagyki.jpg

Magabiztosnak mondható 2:0-ás győzelmet arattunk a több régi ismerősünket is a soraiban tudó, David Moyes irányította Sunderland felett a Premier League 26. fordulójában.

Az Everton ezzel kilenc mérkőzésesre nyújtotta veretlenségi szériáját a bajnokságban. Az egyéni teljesítmények közül kiemelendő, hogy Idrissa Gana Gueye egy pazar kapáslövéssel megszerezte első gólját a klubban, Rom pedig egy fontos mérföldkőhöz érkezett.

Tovább

Beszélgetés a blogról és klubunkról a Büntető podcastban

Vasárnap este a Büntető Magazin vendége voltam, ahol az általam szerkesztett blogokról, kedvenc klubjaimról, valamint egyéb labdarúgáson belüli érdeklődési köreimről beszélgettem.

Az Everton mellett szót ejtettünk a portugál bajnokságról és a válogatottról, valamint a másik hozzám igen közel álló klubról, a Boavistáról, sőt még Saint Vincent és a Grenadine-szigetek labdarúgásáról is. Aki lemaradt, most visszahallgathatja.

Tovább
süti beállítások módosítása