Azt már régóta tudjuk, hogy csatárproblémáink vannak. Persze amíg Tim Cahill és a középpályás sor sikeresen átvállalja a góllövés feladatát Yakubuéktól, addig annyira azért nem aggódunk. Na, de hogy egy mérkőzésen a védőink legyenek (mindkét) kapura a legveszélyesebbek – nos, erre már igazán nem tudok mit mondani.

Pedig a mai West Ham United elleni mérkőzésen pontosan ez történt. Sylvain Distinről ugyan tudjuk, hogy belső védő létére kifejezetten jól fel tudja magát találni az ellenfél kapuja előtt, de azért arra szerintem nem sokan fogadtak volna, hogy az első félidőben három gólszerzési lehetősége is lesz, és hogy ezzel gyakorlatilag ő jelenti majd a fő veszélyforrást a „kalapácsosokra” nézve.

Tony Hibbert meg a saját kapujára nézve volt veszélyforrás: szegény jobbhátvédünk olyan szerencsétlenül ért bele Radoslav Kováč lövésébe, hogy a labda Howardot megtréfálva az Everton hálójában kötött ki. Aztán egy másik (igaz, mostanában inkább támadó feladatokat ellátó) védőnk, Séamus Coleman még az első félidőben egyenlített, és ezzel le is zárta a meccs érdemi részét. A második félidő ugyanis nem volt valami izgalmas 45 perc: egy Cahill-lesgólt és egy nagy Howard-mentést jegyezhettünk fel, mint megemlítendő történéseket. Így aztán egy nem túlzottan értékes döntetlennel zártuk a 2010-es esztendőt.

Moyes számára adott a téli házi feladat: szét kell nézni a januárban nyíló átigazolási piacon, egy gólvágó csatár kell, de gyorsan! Cahill ugyanis az ausztrál válogatottal utazik az Ázsia-bajnokságra, rá a csapat szereplésétől függően akár egy hónapig sem számíthatunk és kérdéses, hogy ez idő alatt ki tudná átvenni idei gólfelelősünktől a karmesteri pálcát.

Distin? Coleman?...