Toffeeblog

Twitter-tünemények

2011. június 23. - Latz von W.

Talán emlékszünk még rá: 2010 novemberében Phil Neville olyan hatékonyan tüntette el a pályáról a Tottenham bombaformában lévő balszélsőjét, Gareth Bale-t, ahogyan azt pár nappal azelőtt még az Inter világklasszis jobbhátvédje, Maicon sem tudta a BL-ben. És ezzel meg is született Phil Neville internetes mémje: a Twitteren egyből megjelentek a csapatkapitányunkat Chuck Norris-szerű fenoménként ábrázoló csiripek, majd nemsokára az egész mikroblog-hálózat harmadik legnépszerűbb kifejezése lett.

De akinek ez nem volt elég, az jót szórakozhatott Nev saját bejegyzésein is, ugyanis ő maga is twitterezik. Sőt, partnerre is talált a marháskodásban, hiszen legutóbb Séamus Colemannel osztották ki jól egymást 140 karakteres üzenetekben. Tovább után csirip-csata (köszönet érte a Ritmikus szájgimnasztika blognak!).

Tovább

"A legjobb kapus hosszú, hosszú ideje"

Tim HowardNeville Southall szerint Tim Howard még sokáig lehet az Everton elsőszámú hálóőre.

Széles körben Southallt tartják az Everton történetének legjobb kapusának és ő a klubban legtöbbet pályára lépett játékos is. A walesit fénykorában a világ legjobb kapusai között tartották számon, 1985-ben pedig egyike lett annak a mindössze négy labdarúgónak, akik kapusként érdemelték ki az újságírók év játékosa díjat (Football Writers Footballer of the Year).

Howard - aki jelenleg az Arany-kupán vesz részt az amerikai válogatottal - 2006-os érkezése óta kirobbanthatatlan az Everton kapujából és Southall úgy gondolja, hogy ez a helyzet még hosszú évekig nem is fog változni.

Neville Southall"Természetesen érdekel, hogyan teljesít Tim Howard és mindig figyelemmel kísérem szereplését" - mondta a kapuslegenda.

"Úgy gondolom, hogy nagyszerű szezonon van túl, egyenletes teljesítményt nyújtott és rendkívűl jól teljesít amióta itt van. Ő a legjobb kapusunk hosszú, hosszú ideje és szerintem még fejlődni fog, ami szép képet fest a jövőre nézve."

"A disztribúcióján javíthatna kicsit, de egyébként megvan mindene. Remekül védi a lövéseket, jó a beadásoknál, és jól kommunikál a társaival."

"Talán a kirúgása az egyetlen dolog, de mivel a csapat általában egy csatárral játszik, ezért ez nem is olyan lényeges hiányosság."

"Remélhetőleg egészséges marad és még sokáig tudja azt a fantasztikus játékot nyújtani az Evertonnál, amit már sok éve."

Joey versenyképes csapatban akar játszani

Joey YoboJoseph Yobo kijelentette, hogy nem kíván többet az Evertonban játszani. Arról is szólt, hogy az Everton és a Fenerbahçe már tárgyalnak arról, hogy végleg Törökországba igazolhasson.

Yobót a mértékadónak számító transfermarkt.de 9 millió eurósra értékeli, Moyes 6,7-et szeretne kapni érte, ám a törökök ennek a felét adnák csak. Ennek ellenére a nigériai védő optimista a megegyezéssel kapcsolatban és nem szeretne visszatérni a Merseyside-ra.

"A jövőmet a Fenerbahçénél képzelem el. Nem akarok visszatérni az Evertonhoz, mert láttam, milyen más egy versenyképes csapatban folyamatosan játszani, és ez segített fejlődnöm" - mondta Joey.

"A főnökeim Törökországban elégedettek a játékommal és szeretnék, ha maradnék, és azon dolgoznak, hogy az Everton végleg elengedjen a Fenerbahçéhoz" - tette hozzá az Evertonban nyolc évet lehúzó bekk.

Szóval versenyképes, mi? A lehető leggyorsabban meg kell szabadulnunk ettől az embertől, kell a pénz Moyesnak.

Mr. Moyes! Lehet válogatni!

Egy régi ismerős: Jamie McFaddenA FourFourTwo közölte a Premier League klubjainak lejáró szerződésű játékosainak listáját. Ezen olyan nagy nevekre is bukkanhatunk, mint Patrick Vieira, Jonathan Woodgate, Gera Zoltán, vagy régi ismerősünk, James McFadden. Ismerve anyagi lehetőségeinket, érdemes volna David Moyesnak lecsapnia néhány ingyen megszerezhető nagy halra. Nézzük, kik közül lehet válogatni!

Tovább

Mit szólnátok Dzsudzsákhoz?

Még februárban fölröppent egy pletyka, miszerint az Everton a szezon végén megpróbálja majd megszerezni Dzsudzsák Balázst a PSV Eindhoventől. Dzsudzsák vételárát akkor 7 millió fontra becsülték. Örültünk a hírnek, de azt gondoltuk: kizárt, hogy ennyiért elengedjék a hollandok. Erre mit olvasok a Nemzeti Sportban?

"Német és holland lapértesülések szerint a Hamburg labdarúgócsapata mindent megtesz Dzsudzsák Balázs megszerzéséért, és szeretné kihasználni, hogy a támadó klubjának, a PSV-nek azonnal pénzre van szüksége.

Frank Arnesen, a Hamburg sportigazgatója már évek óta figyelemmel kíséri a támadó karrierjét (egykori PSV-játékosként és -menedzserként nem olyan nehéz eindhoveni tippeket kapnia), és most úgy döntött, rohamot indít a megszerzéséért.

A 2010–2011-es szezonban 16 gólt szerző, 13-at előkészítő Dzsudzsákot 2015 nyaráig köti szerződés a PSV-hez, amely azonban anyagi nehézségekkel küzd, a várostól nem kapta meg a kellő tőkeinjekciót, így vélhetően el kell adnia piacképes futballistáit.

A Hamburg ezt szeretné kihasználni, és első körben talán csak ötmillió eurós ajánlattal kopogtat majd az eindhovenieknél.

Nyilván az olyan tehetős Dzsudzsák-kérők, mint például az orosz Anzsi Mahacskala, ennek a dupláját is megadnák, de az azonnali biztos pénz (német klubbal mindig tuti az üzlet!) és Arnesen személye döntő lehet a tárgyalások során.

És ne feledjük, Hamburg azért sokkal jobban szem előtt van, mint Dagesztán..."

Ezek szerint, ha tényleg szándékában áll Moyesnak Dzsudzsák leigazolása, és ha tényleg ilyen nagy a baj a PSV-nél, akkor az a hétmillió fontos ajánlat igencsak versenyképes lehet.

És ne feledjük, a Premier League azért még a Bundesligánál is jobban szem előtt van...

Nyári nagytakarítás

Iain Turner, Hope Akpan és Kieran AgardIain Turner, Hope Akpan és Kieran Agard is új munkaadó után nézhet, miután egyik játékossal sem fog szerződést hosszabbítani az Everton.

A 27 éves Turner 2003 nyarán nagy ígéretként érkezett a Stirling Albiontól, ám a fiatal kapus nem tudott az első csapat közelébe férkőzni, ezért kölcsönjátékok egész sora várt rá: Chester, Doncester, Wycombe, Crystal Palace, Sheffield Wednesday, Nottingham Forest, Coventry, végül idén Preston North End. Az Evertonban összesen hat mérkőzést játszott. Ennek ellenére skót válogatott kerettag lett, válogatottbéli bemutatkozására azonban még mindig vár.

Akpan (19) és Agard (21) is a klub akadémiájáról kerültek a profi csapat keretébe. Mindketten stabil játékosai voltak a tartalékcsapatnak, ám a nagy ugrást nem tudták megtenni.
A középpályás Akpan egyetlen mérkőzésére az első csapatban 2009 decemberében került sor, a BATE Boriszov elleni Európa-liga mérkőzésen. Az idei év márciusában a Hull Cityhez került kölcsönbe, ahol mindössze két meccset játszott.
A jamaicai, Saint Vincent-i, és dominikai gyökerekkel is rendelkező Agard szintén játszott a BATE ellen, összességében pedig hat meccset kapott David Moyestól 2008 óta. 2011-ben volt kölcsönben a Peterborough Unitednél, ahol mindössze egyszer kapott lehetőséget a bizonyításra, később pedig a Kilmarnocknál is, ahol 8 találkozón egy találatot jegyzett.

Korábban beszámoltunk James Vaughan távozásáról és a két nigériai, Yakubu és Yobo lehetséges eligazolásáról is – úgy tűnik, elkezdődött a nyári nagytakarítás az Evertonnál. Azért örülnénk neki, ha lassan érkezőkről is hallanánk, nem csak távozókról.

süti beállítások módosítása