Tényleg nem akarok vészharangokat kongatni, de mindenki érzi, hogy nagyon-nagyon nehéz helyzetben van az Everton. Az alábbiakban Philip Rodgers Toffeeweben publikált jegyzetét olvashatjátok.

Először is, imádom az Evertont, de múlt éjjel volt egy olyan érzésem, amilyet már éreztem korábban, de most valószínűleg sokkal erősebben, mint régen. Általánosságban véve elviselhetetlen fájdalmat érzek és talán dühösebb vagyok, mint egy bosszúvágyó isten. Ha létezne egy gomb, ami kikapcsolja az Evertont, megnyomnád?

Néhány példa, ami belőlem hasonló tüneteket váltott ki:

●  3:0-ás hazai vereség a Portsmouth-tól egy a mostanihoz hasonló nyár után
●  Egy Hull elleni idegenbeli vereség néhány éve
●  4:0-ás zakó idegenben az Arsenaltól '98-ban

Úgy hiszem, az élet tele van problémákkal és őszintén szólva jelen pillanatban Everton-drukkernek lenni olyan, mint heroinfüggőnek lenni a csúcshatások nélkül. 28 éves vagyok és nem emlékszem olyan időkre, amikor ilyen kevés optimizmusra való okunk lehetett volna a jövőre nézve. Voltak rosszabb csapataink, persze... de nem emlékszem arra, hogy valaha is ilyen rossz kilátásaink lettek volna.

Egyébként nektek is voltak hasonló élményeitek?

Philip Rodgers, Rotherham