Nagyon jellemző dolog az Evertonra, hogy a magyar sportsajtóban csak akkor szentelnek rá némi figyelmet, ha valamelyik tehetségünkért sorban áll fél Európa, de legalábbis a PL nagyágyúi (pl. Rooney, Lescott és Rodwell esete), vagy valamelyik játékosunk valami egészen elképesztő dolgot művel (pl. Howard egészpályás kapusgólja a mi Bogdán Ádámunknak, vagy Hibbert góltalansági szériájának megtörése), netán valami felháborítót. Ez utóbbira volt a hétvégén példa Marouane Fellaini megmozdulása, aki nemes egyszerűséggel lefejelte az őt szorosan őrző Ryan Shawcrosst.

Nagyon jellemző dolog az Evertonra, hogy a magyar sportsajtóban csak akkor szentelnek rá némi figyelmet, ha valamelyik tehetségünkért sorban áll fél Európa, de legalábbis a PL nagyágyúi (pl. Rooney, Lescott és Rodwell esete), vagy valamelyik játékosunk valami egészen elképesztő dolgot művel (pl. Howard egészpályás kapusgólja a mi Bogdán Ádámunknak, vagy Hibbert góltalansági szériájának megtörése), netán valami felháborítót. Ez utóbbira volt a hétvégén példa Marouane Fellaini megmozdulása, aki nemes egyszerűséggel lefejelte az őt szorosan őrző Ryan Shawcrosst.

A Zizout és Mátrixot idéző mozzanat persze azonnal nagy sajtóvisszhangot kapott, nagyobbat mint maga a mérkőzés. Pedig arról is lehetett volna beszélni. Például, hogy megint elszórtunk két pontot egy bravúrgyőzelmet követően, pedig nem egy legyőzhetetlen csapat ez a Stoke. Ha a BL-t céloztuk meg (és miért ne tettük volna?), akkor különösen fognak hiányozni ezek a pontok a végelszámolásnál, de amilyen szoros a tabella első fele, ebben a szezonban még az EL-szerepléshez is folyamatosan hozni kéne a kötelező három pontokat. Nem becsülöm én le a Stoke City-t, amely masszív középcsapattá vált idén, csak tényleg jó volna végre nagyot dobbantania az Evertonnak és visszakerülnie oda, ahová való. Erre pedig idén jó esélyünk lehet.

A fejes? Elítélendő, persze. Moyes is ezt hangsúlyozta, Felli is bocsánatot kért. Az FA pedig megszánt minket és csak három meccses eltiltással súlytotta a belgát. Ahhoz képest, hogy hat meg kilenc meccsről is szó volt, igazán kedvező döntés. Mindenesetre így is fontos összecsapásokról fog lemaradni egyik legjobb formában lévő játékosunk. Remélhetőleg nélküle is jól helytállunk majd a West Ham, a Wigan és a Chelsea elleni ünnepi menetelés során.

Ja, és jó volna végre csapatként is címlapra kerülni! Mondjuk az eredményes játékunknak köszönhetően. Vagy azzal, hogy mekkorát fejlődött ez az együttes az elmúlt évekhez képest, vagy hogy a Premier League kezdete óta annyi pénzből vagyunk relatíve sikeresek, amennyiből a Chelsea pusztán a kirúgott menedzserei végkielégítését fizeti. De kivesézhetnék akár azt is, hogy vajon miért volt annak idején kapósabb az Evertonnál egy Manchester City, egy QPR, egy PSG, vagy egy Málaga a dúsgazdag befektetők számára. Egyáltalán, ha Messi szivárványszínűt szarik, annak miért nagyobb a hírértéke annál, hogy Gibbo kék Mikulásnak öltözve köszöntött és ajándékozott meg egy szerencsés szurkolót?

Persze már látom magam előtt a rosszmájú kommenteket, hogy "na mi van, idén kivételesen jól megy, egyből nagy lett az étvágy?" (naná!), meg hogy "ugyan mit akarok én ezzel a se íze, se bűze, középszerű melóscsapattal", a vörös oldal ezer éve lerágott csontnak számító Shankly-idézeteiről már nem is szólva. Aki ismeri a klub történetét, az tisztában van vele, hogy az Everton korántsem holmi kiscsapat. De ezt már annyiszor leírtam. Amire igazából ki akartam lyukadni, az a következő: Nem csak botrány- és szenzációhajhászás az élet, kedves újságíró kollégák! Igen, újabban mindenki csak a sztárklubokra kíváncsi, de ha ezen Ti nem változtattok, akkor senki nem fog. Véleményformálás és igényesség, tudjátok, valószínűleg tanultatok róla(?)...