Ez, kérem szépen, előre meg volt írva. David Moyes utolsó három mérkőzése Everton-menedzserként tulajdonképpen olyan volt, mint egész liverpooli karrierje: jó, de nem elég jó. Ugyanez elmondható a csapat idei szerepléséről is.

A liverpooli derbivel már foglalkoztam egyik korábbi írásomban. Most csak annyit fűznék hozzá, hogy hiába voltunk partiban a városi riválissal, Anfield-fóbiánkból 14 év után sem sikerült kigyógyulnunk, vagyis Moyesnak 11 esztendő alatt egyszer sem sikerült győztesen hazatérnie a Stanley Park túloldaláról. Pedig többször is igen jó esélyünk volt erre, valami érthetetlen módon mégis mindig sikerült elesni a győzelemtől.

Az Everton idei utolsó hazai fellépéséről viszont csak jót lehet írni. A West Ham United elleni bajnoki Kevin Mirallas jutalomjátékát hozta, a mérkőzés után pedig Moyes hozzá méltó hivatalos búcsút vett a Goodison Parktól és attól a csodálatos klubtól, amelyet ő hívott először The People's Clubnak, vagyis a közemberek klubjának.

A skót mester utolsó mérkőzése a Goodison Parkban nagyon hasonlított a legelsőre. 2002 márciusában David Unsworth másodpercekkel a kezdés után bevette a Fulham kapuját, majd tíz perc múlva Duncan Ferguson szállította a később döntőnek bizonyuló gólt. Ezúttal is villámrajtot vett a csapat: Mirallasnak öt percre volt szüksége az első gól megszerzéséhez. A második találat ugyan nem érkezett olyan hamar, mint tizenegy éve, de a győzelem ezúttal sem maradt el. A WHU különben sem volt ünneprontó formában.

Bár ezen a napon minden Moyesról szólt, azért ne felejtsük el, hogy a 2:0-ás győzelemmel véget ért találkozó egyben Phil Neville búcsúmeccse is volt. A 36 éves védő korábban bejelentette, hogy nyolc év után távozik az Evertonból. Igaz, sérülése miatt nem léphetett pályára, ezért csak egy érzelemdús tiszteletkör jutott neki sikeredzőnk és az erre az alkalomra hazatérő Tim Cahill társaságában a meccs után. Egyébként szerintem jó döntést hozott a csapatkapitány, hiszen amellett, hogy nagyszerű vezéregyéniség, idén már nem mindig fért be a csapatba (mások szerint igazából már tavaly is mellőzni kellett volna), vagy ha befért, akkor teljesítménye inkább negatívan lógott ki onnan. Mindenesetre sok sikert kívánok neki a továbbiakban, akár játékosként folytatja, akár edzőként!

A Chelsea elleni szezonzáró tipikusan evertonosra sikeredett. Nagyon hamar hátrányba kerültünk, aztán jött a feltámadás, majd a sok kihagyott lehetőség megbosszulta magát és végül az ellenfél örülhetett. 2:1-re nyert a Chelsea, amely még tétért, a közvetlen BL-csoportkörbe kerülésért küzdött. Két kérdés fogalmazódott meg bennem a mérkőzés alatt. Az egyik, hogy mi a fene történt tavaly óta Nikica Jelaviccsal? Egy későbbi játékosértékelő bejegyzésben szeretnék rá bővebben kitérni, egyelőre csak annyit, hogy nem tudom elhinni, milyen gólimpotenssé vált a múlt évben brillírozó horvát csatár. A másik kérdésem az volt, hogy miért nem tudtunk a második félidőben is ugyanolyan jól játszani, mint az elsőben? Hihetetlen mértékű volt a visszaesés, mégha tudjuk is, hogy a londoniak sokkal erősebb kerettel rendelkeznek. Egy döntetlenre mindenféleképpen jók lehettünk volna, úgy lett volna szép az idényzárás.

No pyro, no party. Az Everton-drukkerek megint kitettek magukért.

Hogyan értékelem a csapat 2012/13-as szezonját? Nem volt rossz, de összességében csalódás. Végre jól elkaptuk az őszi rajtot, erre most tavasszal maradtunk le mindenről. Se FA-kupa, se EL-indulás.

Így, a Moyes-korszak végén érdemes értékelni DM eredményeit is. Moyes egy olyan korszakban érkezett az Evertonhoz, amelyben a klub gazdasági helyzete messze elmaradt az élklubokétól és az is nagy szónak minősült, ha a csapat nem a kiesés elkerülése ellen harcolt. Ennek fényében szenzációs, amit letett az asztalra. Négyszer megdöntötte a klub átigazolási rekordját, de aprópénzből is nagyszerűen erősített, a csapat pedig figyelemreméltó felemelkedésen ment keresztül. Amennyiben 2005-ben sikerült volna bejuttatnia az Evertont a Bajnokok Ligájába, vagy 2009-ben megnyernie az FA-kupát, akkor egy rossz szavam nem lenne rá. Valójában így sincs, csak van egy kis hiányérzetem. Túl nagyok az elvárásaim? Lehet.

Az viszont tény, hogy 18 év komolyabb trófea nélkül példátlanul hosszú idő ennek a klubnak az életében. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolók elnyomó többsége már nagyon szeretné látni azt, ahogy az Everton ismét nagyobb célok eléréséért küzd. Történelme ugyanis erre kötelezné a klubot. Everton, aren't we?!