Toffeeblog

Fair Play-díjat Salomón Rondónnak!

2018. január 21. - Latz von W.

salomon_rondon_reduced_to_tears_after_breaking_james_mccarthy_s_leg.jpg

Mint arról beszámoltam, ijesztő sérülés történt a tegnapi Everton–West Bromwich Albion találkozón. Salomón Rondón és James McCarthy lábai a lehető legrosszabb ütemben találkoztak, az ütközés rosszabbik oldalán lévő ír középpályás pedig kettős lábtörést szenvedett.

Az eset ugyanakkor a sérülést kétségtelenül nem szándékosan okozó venezuelai csatárt is megviselte. Nagy lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, amikor a szerencsétlenség után rögtön a játékot amúgy tovább engedő bíró után futott, hogy szakítsa meg a mérkőzést és az orvosi stáb azonnal a pályára siethessen. Ezután viszont könnyekben tört ki és egy ideig úgy tűnt, képtelen lesz folytatni. Aztán csapattársai segítségével csak összekapta magát és végül a mérkőzés egyik legjobbja lett.

A bajnokit követően pedig a Twitteren és a Facebookon is üzent szegény, pórul járt McCarthynak a támadó.

„Borzalmasan le vagyok sújtva. Mikor ilyen szerencsétlen sérülést szenved egy kollégád, elfeledkezünk a rivalizálásról. Remélem, minél hamarabb a pályán láthatlak, James!” – írta közösségi oldalain Salomón Rondón.

A bejegyzés trackback címe:

https://everton.blog.hu/api/trackback/id/tr9813591735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása